2013. január 30.

Csak úgy

Sok ilyen nem lesz, de most úgy örülök, hogy nekem is sikerült igazi, ragacsosan édes, fényes, csokis amerikai stílusú fánkot sütni, hogy menten világgá kürtölöm:

2013. január 28.

Bagett gazdagon



Bevallom, a hétfő az egyik kedvenc napom a héten. Akkor még friss és éber vagyok, inspirál az új hét, és általában a hét első napján olyan könnyen megy minden. Még nem akarok kettőkor aludni a munkahelyemen az asztalnál, könnyen megy a heti tervezés, és valahogy az itthoni rutin is pikk-pakk megy. Nálam a szerda a mélypont, a csúcs pedig egyértelműen a szombat.
Ma például eljutottam évek óta az első spinning-edzésre. Mi tagadás, testemnek-lelkemnek nagyon kellett már. Ilyen napokra pont megfelelő az utóbbi idők nagy újra-felfedezése. A félkész bagett.
Korábban mindig volt itthon pár zacskó, mi tagadás, imádjuk. Nem kell kétnaponta ellenőrizni, elromlott-e már, 10 perc alatt kész a sütőben, és nagy melléfogásunk még nem volt minőség-ügyileg sem, szépen hozta az elvárt szintet. Kétszáz forintért azt hiszem, nem rossz vásár, még ha nem is vetekedhet a házi péksüteménnyel.
A minap, a nagy hóhelyzet alkalmával párat bespájzoltunk itthon éhenhalás ellen, s most pusztítjuk.
Szerintem így a legjobb:

A sütőt előmelegítem 220 fokra, egy sütőlapra szilikonos papírt terítek.
A bagetteket kiveszem a zacskóból, félbevágom, a tepsire helyezem őket.
Fél dl olivaolajat elkeverek 2 gerezd zúzott fokhagymával, sóval, borssal, meglocsolom vele a bagetteket.
A kenyérkékre halmozom, amit a hűtőben/kamrában találok, ehető, és nem túlzás.
A kész kompozíciót forró sütőbe helyezem, és kb. 10 perc alatt készre sütöm.

Kedvenc összeállítások nálunk:


  • tonhal-főtt tojás-lilahagyma-petrezselyem-sajt (enyém)
  • sonka-aszalt paradicsom-olajbogyó-bazsalikom-sajt (uramé)
  • szalámi-kukorica-lilahagyma-sajt (nagymamáé)
  • pesto szósz-tejföl-sajt (igen, bingo, a Pepié :))


A Pötyi meg mindegyiket szereti, főleg, ha sok és sokféle van belőle.
A variációk végtelenek, tényleg csak a képzelet és a jó ízlés szab határt a játéknak. Mindenesetre ha nincs sok időm és viszonylag sok maradék ez-az van itthon, az egyik legélvezetesebb választás vacsorára.

Ami még hétfőn sem mindig sikerül, az a fotó, de kaptok kárpótlásul kis francia zenét, mesés sztorival.


2013. január 22.

Forró gyömbérital

Csodaszer, én mondom. Higgyetek nekem, szent Karácsony napja óta vacakolok itt megfázással, különféle hozadékaival. Felsorolni is sok, hányféle varázsszert próbáltam ki a fokhagymától a neocitranon keresztül az antibiotikumig. Eredmény nagyjából zéró. Ma viszont megtörtént a nagy áttörés: jól vagyok, huszonnyolc nap után maga a csoda, kérem szépen.



A megoldás végig az orrom előtt hevert, külön-külön próbálgattam is az összetevőket, a puzzle azonban csak  hétvégén állt össze. Nagyon tele volt a hócipőm a takonykórral, és némi netes gyűjtőmunka és az alapanyagok leltározása után az alábbi receptet sikerült kiköböznöm:

nagy kockacukornyi hámozott, friss gyömbérgyökér
1 narancs leve
1 ek méz
2 dl víz

A vizet megmelegítem kb. 60 fokosra. Fokhagymanyomón átpréselem a gyömbért, a mézzel együtt a vízbe keverem. Jól elkeverem, hozzáadom a narancs (nálam épp vérnarancs) kifacsart levét, és amint iható hőmérsékletű, elkortyolgatom, majd alszom egy kiadósat.
A narancs helyett természetesen citrom is használható, rosszabb és egészségtelenebb nem lesz, viszont célszerű a méz mennyiségét duplázni.
Három este egymás után egy ilyen koktél, mellette napi minimum 2-2,5 liter folyadék, és a makacs náthát mintha elfújták volna.

És mert ma van mindkettejük napja, egy dal az egyik legnagyobbtól a másik kedvenc által:


Képek forrása: nursesnetwork.com, drinkoftheweek.com, idealmagazine.co.uk

2013. január 16.

Vaníliaesszencia


Igazi kozmopolita flaska: kanadai juharszirupos üvegben ukrán vodka és madagaszkári vanília násza. Maga a csoda. Pont mint a papír a háttérben.

A kép önmagában is elvinné ezt a bejegyzést, de nem bírom magamban tartani a szavakat. A recept nem sok szót érdemel (vodka, vaníliarúd), viszont a hatásuk annál inkább.
Életem első 32 évében nem kóstoltam vaníliát. Gondolom, ezzel nem voltam egyedül. Egyfelől az egyik legdrágább fűszer a világon, másfelől csak trópusi éghajlaton terem meg, nehezen kúszik hát be a hazai táplálkozáskultúrába. 
Kis hazánkban ma is felső kategóriás cukrászdába kell mennünk, ha nem etil-vanilinnal ízesített fagyikat, tortákat szeretnénk kóstolni. Mi tagadás, én is nehezen emeltem be a konyhai rutin-alapanyagok közé, ugyanis nem egyszerű jó minőségű ÉS elfogadható árú vaníliarudakhoz jutni, legalábbis itt vidéken.
Először egy teszkóban kapható rúddal próbálkoztam, horror ára volt, ráadásul semmi nagy flash, kis száraz izé volt, mondjuk, legalább illatos. Aztán valahonnan került a házhoz egy fiolában egy vaníliarúd (fogalmam sincs honnan, de tényleg), és elvesztem. 
Puha volt, illatos, rengeteg apró mag volt benne, és olyan, de olyan aromát adott a sütinek, amit még sosem éreztem. Ehhez jött Mautner Zsófia tavaszi kőszegi előadása, ahol szintén szóba került ez a csodás fűszer, és az esszencia is. 
A blogján meg is találtam a leírást és számos érdekességet a fűszerről. Minden nap elolvastam egy héten keresztül, csak kattogott a fejemben, hogy kell, kell, kell. Némi matekozás után kicsiben kipróbáltam, hónapoknak tűnő várakozás után elkezdtem használni, és végleg beleszerettem. 
Elhatároztam, hogy a karácsonyi gasztroajándékok egyike a vaníliaesszencia lesz, meg kell ismertetnem szélesebb körben is ezt a csodát, így a hátralévő fél évben változó intenzitással bújtam a netet vanília-forrásért. Az utolsó pillanatban Ebayről rendeltem, ami jó döntésnek bizonyult. Nagyon jó áron, kiváló minőségű rudakat hozott a postás, így december elején beindulhatott a sorozatgyártás.

Kell hozzá:

250 ml vodka
4 rúd vanília
jól záródó üveg

A vaníliarudakon hosszanti irányba vágást ejtek, beleteszem őket az alkoholba, majd gondosan lezárom. Hűvös, fénytől védett helyre teszem, az első hét után két-háromnaponta felrázom. Kb. 4 hét múlva oldódnak ki az aromák teljesen, ekkor szép borostyánszínű, telt, édeskés illatú alkoholt kapunk (a képen egy kétnapos esszencia-kezdemény látható). Nagyjából egy teáskanál felel meg egy zacskónyi adag vaníliának.
Ez egy varázsflaska: mind a vodkát, mind a vaníliát lehet pótolni, ha megfogyatkozik: így lesz belőle soha ki nem ürülő üvegecske. Már ha a felhasználó is úgy akarja, és kellő gondossággal pótolja a hiányzó anyagot.

Kiváló sütemény-krémekbe, egyéb cukrászkölteményekbe (madártej, vaníliafagyi, tiramisu és társai), de jó alap koktélkeveréshez, de akár egy szimpla forró csokit vagy a reggeli kávét is más dimenziókba repíthetjük vele.
S ha Nektek is jólesik a dallamos spanyol beszédet hallgatni ebben a zord időjárásban, itt egy kis film a vaníliarudak termesztéséről, feldolgozásáról: 

2013. január 14.

Madártej


Madártej Balatonszemesről az első számú inspiráció

Bár az év eleji  fogadalmakkal hadilábon állok, az ideire mégis van egy. 2013 a slow food éve lesz nálunk.
Ugyan kicsit átértelmezem az eredeti elképzelést, de az alapokat nagyon szívesen ültetem át kis konyhánkba.
Igyekszem helyi, vagy környékbeli alapanyagokkal dolgozni (nem lesz nehéz dolgom, a Naschmarkt és egyéb egzotikus beszerzési források egyre távolodnak a lehetőségeimtől), és előnyben részesíteni a bio- vagy háztáji gazdálkodásból származó nyersanyagokat.
Plusz igyekszem néhány olyan ételt is előnyben részesíteni, melyek kissé macerásak. Mert tavaly sok esetben tapasztaltam, néha saját bőrömön is, mennyire átjön egy-egy ételen a rá szánt idő, gondoskodás.
Ugyan továbbra sem fogok dúskálni szabadidőben( legalábbis nagyon remélem), így ha csak félórám van rá, akkor nem állok neki háromfogásos vacsorát főzni. Inkább hálát adok az Égnek, hogy ennyi idő alatt is lehet élvezetes ételeket alkotni, ám hétvégenként nekiveselkedek egy-egy hosszabb, időt és türelmet igénylő fogásnak.
Mindjárt Újév napján kezdtem a címszereplővel, hogy a sok lencse és disznóság után édesség is kerüljön az asztalra: legyen édes éve a családnak
Tejből a mozgóárus hozta Cserpes, tojásból háztáji került bele, vaníliából pedig az év végén beszerzett igazi madagaszkári, ha már- legnagyobb sajnálatomra- nem kedvez a mi éghajlatunk a termesztésének.

A madártej P. nagy gyerekkori kedvence, ráadásul az első felnőttkori adagomat a balatonszemesi Kistücsökben sikerült kóstolni pár hónapja, a léc tehát kellően magas volt ahhoz, hogy úgy izguljak, mint egy elsőbálozó lyány.
Természetesen az első próbálkozás kudarcba fulladt, úgy, ahogy kell, no de a második....

Ez nem egy muffin, aminek 15 hozzávalója van, de félóra alatt összecsapok hiba nélkül, hanem egy öt összetevős türelemjáték. Összecsapni nincs értelme, ne is állj neki, ha sietsz valahová, de akkor se, ha csak bizonytalan beszerzési idejű tejed vagy tojásod van. Ezt tényleg csak a legjobból érdemes.
Kell hozzá:

1 liter tej (lehetőleg 3,6%-os)
6 tojás (6 sárgája, 3 fehérje)
3 ek porcukor
6 ek kristálycukor
1 rúd vanília
2 óra szabadidő (na jó, egy erős óra, plusz a ráhangolódás)

A vaníliarudat kettévágom, magját kikaparom.
A tojásokat óvatosan kettéválasztom, ügyelek arra, hogy mind kevesebb fehérje maradjon a sárgáján.
A sárgákat a 6 ek kirstálycukorral és a vaníliamagokkal nagy tálba öntöm, és habosra keverem (célszerű robotgépet vagy ráérős nagymamát használni a művelethez, közben továbbléphetek a következő tennivalóhoz).
A tojásfehérjéből hármat félreteszek más célra (pl macaron, pavlova, habcsók), hármat pedig a 3 ek porcukorral kemény habbá verek.


A tejet a vaníliahüvellyel (esetleg kis darab citrom- vagy narancshéjjal) felteszem forrni. Ha forr, kanállal vagy fagyiadagolóval kis gombóckákat formázok a kemény tojásfehérjéből.
Egyenként a tejbe mártom a hablabdákat, pár pillanat után megfordítom, és szűrő segítségével lapostányérra szedem őket.


A tejet leszűröm, kissé visszahűtöm, és vékony sugárban a tojássárgás anyaghoz adom. Lassú, nagyon lassú tűzön gyakori kevergetés mellett sűrítem sodóállagúra. Nekem ez az első felsülés miatt (túl nagy hőfokra csavartam a tizedik perc után) sokáig, nagyon sokáig tart, mert a legkisebb gázlángon főzöm, szinte le sem mozdulva mellőle. Lehet, hogy nem ez a legcélravezetőbb taktika, de egyelőre nagyon örülök, hogy e módszerrel sikerem van, még ha a Kistücsök színvonalához nem is mérhető (legalábbis a tálalás és a fényviszonyok, az íz az jelentem, megvan :)):


Úgy tartják, amit Újév napján csinálunk, végigkíséri egész évünket, ez a madártej esetében igazolódni látszik: ma készítettem harmadszor (na jó, a bakit is belevéve negyedszer), rossz evő Pepi ugyanis minden nap meg tudna enni jelentős adagot belőle. Ennél nagyobb öröm és elismerés nem kell nekem.

A recept forrása természetesen a mindenkori origo, Chili és Vanília, hála és köszönet érte.

A kitartó kevergetés mellé kis zene kedvcsinálónak:


2013. január 2.

Egy délelőtt a Paradicsomban: Harrer Csokoládéműhely, Sopron

Még tavaly, az év utolsó napjainak egyikén teljesült az egyik álmom, eljutottunk végre az amúgy egész közeli Harrer Csokoládé-világba.
Először is: tuti én vagyok egyik majdnem gén-azonos leszármazottja Gombóc Artúrnak, szóval, ha csoki, jöhet lapos, kerek, szögletes, ét, tej, töltött és töltetlen, szilárd és folyékony halmazállapotú, stb. Hát most másfél órában jól megkaptam. Mind, majdnem ebben a sorrendben :)