Isztambul a kedvenc városom.
És még sosem jártam ott. Én már csak ilyen vagyok…
Életem első harminc
évében Firenze volt álmaim vágya, kívülről fújtam, melyik térről melyik utcák
nyílnak, úgy, hogy csak az útikönyvekből és regényekből ismertem. Oda eljutottam,
ráadásul a nászutunkon. Isztambulba is meglesz egyszer, na. Mondjuk, remélem,
nem kell sem harminc évet várnom, sem még egyszer férjhez mennem érte J
Ezek után nem lesz meglepő, ha azt is elmondom, hogy az
olasz konyha után rögtön a török következik a személyes toplistámon.
Szerencsére Chili és Vanília blogján jó sok török specialitás található, ő a
külföldi blogok mellett a legfőbb forrásom a témában.
Tatai kiruccanásunkkor egyik este egy olyan helyen
vacsoráztunk, ahol valaha jó konyha volt, most olyan szódával elmegy típusú, de
a baklavájuk egy borzalmas konzerv-izé volt.
P. pedig megjegyezte, úgy enne egyszer egy igazán jó
baklavát. Én meg rendes asszony módjára megígértem neki, hogy akkor lesz J
Tegnap nekiláttam, pedig én sem ettem még soha jót belőle.
Ettem ehetőt, ehetetlent, ragacsosat meg hideg, kemény szárazat, és forrót,
vaníliafagyival, Egerben, Szombathelyen, Győrben és Bécsben is. Mindegyiket
valami gyíkhúsosnál, ergo nem bűvölt el eddig a műfaj. Két napig keresgéltem a
megfelelő receptet, aztán vissaztértem az origóhoz, és találtam Chili és Vaníliánál egy
mákosat, az nagyon jól hangzott. Már csak a mákot kellett lecserélni valamire, amit megeszek, így kis variálás (és meglepődés: a betárazott csokikészlet nagy részét
felélték a fiúk) után diós született, minimális csokival dúsítva, mert P.
szerint a rendes sütemény csak csokis lehet.
A baklava nemcsak a törökök, hanem a bolgárok, örmények, arabok
hagyományos édessége. Az Oszmán Birodalomban a gazdagság, jólét szimbóluma
volt, egy ház annál nagyobb tiszteletnek örvendett, minél jobban készítette
szakácsa a süteményt. Természetesen a tésztát is maguk állították elő, az
eredeti baklavatészta közeli rokona a mi rétestésztánknak. Az volt a
legügyesebb szakács, aki a legvékonyabbra tudta nyújtani.
A főúri házaknál nem ritkán száz rétegből álló, gazdagon
megrakott mézes édességet tálaltak a vendégeknek. Hagyományos tölteléke a dió,
mogyoró, szezámmag és a pisztácia.
Hozzávalók:
1 cs réteslap (nálam most SPAR-os 12-es)
20 dkg darált dióbél
3 ek méz
2 cl rum
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg méz
10 dkg cukor
1 narancs leve
Fogok egy szögletes tepsit (kb. 18x24 cm-eset). A réteslapokat
kiszedem a csomagolásból, kiterítem, félbevágom, majd ha kisebb a tepsi,
méretre alakítom őket. Így lesz 24 egyforma méretű lapocskám, melyből „nyolc lapos”
baklava készül (rétegenként 3 vékony réteslapot kell számolni).
A sütőformát kivajazom, a réteslapokból óvatosan hármat
leveszek, majd a tepsibe teszem. Egy nedves konyharuhával letakarom a maradék
réteslapokat, hogy ne száradjanak ki.
A dióbelet a tejjel, mézzel, rummal összeforgatom, kb. 2
evőkanálnyit óvatosan elterítek egy-egy rétegen.
A dió után ismét három réteslap következik, majd vaj, diós
massza a sorrend. Nálam a középső, negyedik rétegre került 30 g mikróban
felolvasztott étcsoki is. (2x30 mp alatt 800W-on olvasztom a csokit, félidőben
keverve egyet rajta)
A legfelső réteg réteslap lesz, melyre olvasztott vaj kerül. Mielőtt
sütőbe teszem, éles késsel 8 vagy 16 szeletre osztom.
200 fokon 20 perc alatt sül készre, addig összeállítom a
szirupot.
Hozzávalóit egy lábasba mérem, közepes lángon összeforralom,
majd elzárom alatta a lángot, és a sütőből frissen kiszedett süteményre
csorgatom.
Az arányok és az édes íz ijesztő lehet, az meg még inkább,
hogy ebben a mennyiségben először úszni fog a cucc. Nekem legalábbis ellepte az
összeset a lé, de szerencsére ismét bátor duhaj voltam, és mire betoltuk a
vacsoránkat, szépen magába is szívta az összes levet az anyag.
Recept szerint egy éjszakát, vagy legalább pár órát
szobahőmérsékleten kell tartani fogyasztás előtt a készterméket, de jelentem,
kábé fél óra elteltével is remek. Mi több, mennyei J
16 kisebb adag lett ebből a mennyiségből, pákosztosok repetázhatnak is. Az íze egy kicsit Gundel-palacsinta-jellegű ezzel a csokis-diós-rumos ízösszeállítással, de a rum elhagyható. Egy kis kardamom viszont a rum helyett mehet bele, most ez nálam kimaradt.
Próbáljátok ki, tényleg. Nem túl nagy macera, mosogatással
együtt félóra alatt megvan. Sosem fogtok többet a giroszosnál elcsábulni ezután egy
fűrészporos darabra, az tuti, ráadásul vendégek előtt is lehet villantani
vele, imádni fogják. Kivéve, ha épp fogyókúráznak J
